magyar2 angol2

2011. május 18-án a XX. század versei, prózái c. rendezvény megtartására a polgármesteri hivatal dísztermében került sor, mivel a könyvtár akkori elrendezése még nem tette lehetővé nagyobb létszámú rendezvény megtartását.

Az esten Rékasi Károly által Wass Albert munkásságával ismerkedhettünk meg.

Az összeállítás középpontjában a második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeket mutatta be.

Az előadóest „cselekménye" az 50-es évek elején, Amerikában kezdődött. A fő gondolati ívet az író életében jelentős szerepet játszó asszonyokhoz írott levélrészletek montázsából építkezett.

A levélrészletek mellett számos ismert Wass Albert vers és a különböző prózai műveiből összeállított szöveg tette teljessé. Az előadóest színes eszköztárat vonultatott fel, nagy szerepet kapott benne a háttérvetítés, amelyben az alkotó amerikai vonatkozású képei voltak láthatók, de ugyanilyen hangsúlyt kapott az előadó Erdélyi útján készült képek, ill. filmrészletek is. Az elhangzott szövegek hangulatát fokozó, vagy éppenséggel ellenpontozó zenei aláfestés valódi színházi hangulatot varázsolt a közönség számára.

Képek a galériában

Elérhetőség

Városi Könyvtár Kisköre
3384 Kisköre, Kossuth út 9.

Telefon: +36 36/558-000
Telefax: +36 36/558-001

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Új Széchenyi Terv

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

NFU logo magyar

esza

eu logo szines2

szg konyv logo

plakat

Összehangolt olvasáskultúra-infrastruktúra fejlesztés az élethosszig tartó tanulás érdekében. TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0021