magyar2 angol2

A július hónapban lezajló olvasó és merstáborok eredményeként mintegy 100 gyermek került közelebb az irodalomhoz, a könyvtárhoz, a kultúrához.

Július első két hetében az Óv-Lak Óvoda óvodásai, valamint a Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszentmiklósi Tagiskola első és második osztályosai közül mintegy 50 gyereknek volt lehetősége ismerkedni a könyvtárral, ill. részt venni azokon a programokon, amelyek az olvasóvá válás útját nyitotta meg előttük. A színes és változatos tartalommal megtöltött két hét alatt számos olyan élményben volt részük a gyermekeknek, amelyek eddig kimaradtak az életükből. Reggelente a tábor állandó helyszínére, az Óv-Lak Óvodába érkeztek a táborozók, ahol az óvodapedagógusokból álló csapat gondoskodott, a már előre megtervezett programokon keresztül, hogy a tábor minden percében legyen elfoglaltság. Volt itt verses- zenés délelőtt Kovács József Lászlóval (ex 100 Folk Celsius), P. Nagy Ferenccel (ex Tolcsvay Trió) és Szemere Zsolt debreceni zenésszel, vendég volt Kovács Marianna százhalombattai könyvtáros- mesemondó, de nem maradhatott el bábszínház és a mesefilm vetítés sem. Volt vonattal kirándulás, buszozás is, de a tábori indulóval az ajkunkon a település nevesebb intézményeit is meglátogattuk. És ugyanígy jutottunk el természetesen naponta a könyvtárba és az ebéd színhelyére is. A megszerzett élményeket a gyerekek rajzzal, bábokkal, kézműves alkotásokkal, és ami a legnagyobb élmény nyújtotta homokvárépítéssel dolgozták fel, ill. örökítették meg. A zenés reggeli tornán is mindenki részt vett, pom-pom lányként, ill. fiúként. A kétszer egyhetes tábor végén valamennyi gyerek sajnálta, hogy nem folytatódhat tovább ez a „Mesetábor", és azt kérték, hogy jövőre is szervezzünk nekik hasonlót.

A nagyobbak, vagyis az általános iskola 3-4. osztálya és a felsősök tábora egy időpontban, július 25-től 29-ig, de két helyszínen zajlott. A kezdeti bonyodalmak után (az alsós „Mese7" olvasótábor előre megbeszélt helyszínét ugyanis nem kaptuk meg) minden nagyszerűen folytatódott és zárult - a gyerekek szavával élve – a „szupertábor".

Itt a táborra való hangolódás már a tanév vége felé (május-június) elkezdődött, hisz a kötelezően elolvasandó meséket, regényeket a táborozók ekkor megkapták, melyeket a tábor kezdetéig el kellett olvasniuk. Örömmel mondhatom, hogy ezt a feladatot mindenki teljesítette, ami már ugye fél siker. A siker másik fele pedig azon a nyolc pedagóguson múlott, akik az előre megtervezetteket végrehajtották. Itt sem unatkozhatott senki, sőt a bőség zavara és a programok sokasága miatt rövidnek bizonyult a nap. Hogy mik is voltak ezek a programok: Nógrádi Gábor, íróiskolájával és az író, valamint Nógrádi Gergely munkásságával való ismerkedés, Luzsi Margó szenzációs mesélése és foglalkozása, filmvetítések, kirándulás, könyvtári foglalkozások, dramatizálások, képregények, bábok, rajzok készítése, „varázsnotesz vezetése varázsceruzával", tábori „himnusz", „induló", nép- és gyermekdalok tanulása. Benedek Elekkel, Arany Lászlóval, Bartók Bélával való ismerkedés, Járdánné Ibolya néni (volt kiskörei iskolaigazgató) saját verses meséivel való ismerkedés és feldolgozás. Bosnyák Viktória regénye nyomán Tündérboszorkákká is változhattunk, a Palánk utcai gyermekrablók kilétére fény derítettünk, sőt a Segítség ember című könyv arra is megtanított, hogy a házi és egyéb kedvenc állatainkat hogyan kell(ene) gondozni, és hogy ne csak szívvel ésszel is szeressük őket, ... és még számos emlékezetes esemény, élmény, amelynek felsorolása több oldal lenne. A tábor zárásaként „Az engedetlen varázslóinas" c. bábelőadás részesei voltunk. Ahogy a tábornak vége lett, a gyerekek elindultak vándorútra, hogy az olvasmányélményeiket megtapasztalják. Ehhez persze kaptak útravalót is, mégpedig hamuban sült pogácsát, és Nógrádi Gábor tanácsait arra vonatkozólag, hogy miként tudják megvédeni magukat a bajoktól.

Képek a galériában

Elérhetőség

Városi Könyvtár Kisköre
3384 Kisköre, Kossuth út 9.

Telefon: +36 36/558-000
Telefax: +36 36/558-001

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Új Széchenyi Terv

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

NFU logo magyar

esza

eu logo szines2

szg konyv logo

plakat

Összehangolt olvasáskultúra-infrastruktúra fejlesztés az élethosszig tartó tanulás érdekében. TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0021