magyar2 angol2

A Könyv – folyóirat - könyvtár c. Újságíró – író találkozó c. rendezvényen Schäffer Erzsébet Pulitzer díjas újságíró, író volt a vendégünk. Könyvtárunkba több éve rendszeresen jár a Nők Lapja c. hetilap, melyben a neves újságíró rendszeresen publikál. A lap egyes számait folyamatosan kölcsönzik az olvasóink, érdeklődnek a művei iránt. A találkozó színhelye a polgármesteri hivatal díszterme volt, a könyvtár jelenlegi elrendezése nem teszi lehetővé nagyobb létszámú találkozó megtartását.

A találkozó minden perce mély nyomot hagyott a jelenlévőkben, az újságíró-író magával ragadó egyéniségének köszönhetően. Az esten megismerkedhettünk Schäffer Erzsébet életével és munkásságával. Megtudtuk, hogy írásai személyes élmények alapján keletkeznek, a vele megtörtént események, helyzetek, fordulatok történések kerültek/nek/ papírra. Fontos pont volt az életében az első munkahelye, ahol exporttal is foglalkoztak. Itt ugyanis egy levelet írt angol nyelven, amelyben leírta, hogy ő ennél a vállalatnál dolgozik, ilyen és ilyen munkakörben, és szeretne megismerkedni valakivel. A levelet elrejtette az exportra szánt áruk közé, ami végül is célba ért, és pár hónap múlva az olasz partnercég vezetője kereste fel, mivel a levél hozzá érkezett meg. Az is fontos, hogy szinte mindenhová vonattal vagy autóbusszal utazik, a fővárosban pedig szeret gyalog járni, és ezeken az utakon mindig történik valami, ami érdemes arra, hogy közzé tegyék (mindegyik arra érdemes lenne, de nyomtatásban nem jelenhet meg mind). Ezekből az élményekből osztott meg velünk jó néhányat, (a szolnoki vasútállomás éjszakai kalandja, több vonaton történt eseményt, a budapesti aluljáróban történt találkozás pálinka és kolbászcseréjét, családjához kapcsolódó történetek stb.), megemlítve, hogy melyik történet melyik könyvében jelent meg.

Az Újságíró - író találkozó kapcsán megerősödött bennünk az a hit, amelyet a vendégünk írásai kapcsán érezhetünk, mégpedig az, hogy ha jók vagyunk magunkhoz és másokhoz is, akkor velünk is azok lesznek az emberek. És bizony az ilyen írásokat el kell olvasnunk.

Képek a galériában

Elérhetőség

Városi Könyvtár Kisköre
3384 Kisköre, Kossuth út 9.

Telefon: +36 36/558-000
Telefax: +36 36/558-001

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Új Széchenyi Terv

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

NFU logo magyar

esza

eu logo szines2

szg konyv logo

plakat

Összehangolt olvasáskultúra-infrastruktúra fejlesztés az élethosszig tartó tanulás érdekében. TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0021