magyar2 angol2

2011. március 25-én 18:00 órától került sor a TÁMOP 2.3.4-9/1-2010-0021 Összehangolt olvasáskultúra-infrastruktúra fejlesztés az élethosszig tartó tanulás érdekében c. könyvtári pályázat „Olvass újságot a könyvtárban" c. programjára.

A főként fiatalabbaknak szánt rendezvényen ifjúsági lapok szerkesztőivel találkozhatott a közönség.

A Zsiráf Magazin és a Hungarian Golf Magazin képviseletében Horváth Timi, településünk szülötte látogatott haza. A beszélgetés kapcsán megismerkedhettünk az általa szerkesztett folyóiratokkal, de betekintést kaptunk néhány műhelytitokba is. Kiderült, hogy az igen színvonalas Zsiráf Magazint olvasók már többen vannak, mint az IM-et olvasók, és az is, hogy a Hungarian Golf Magazin minden cikke saját alkotás, nem vesznek át más lapokból (külföldiből sem) írást. Az is kiderült, hogy nem mindenki tud golfozni, aki ezt a lapot szerkeszti, de a tudósítások során azért sikerül megismerkedni golfpályával és természetesen a versenyzőkkel is.

A Süni és a Vadon c. lapokat Mertse Áron képviselte, akitől igen élvezetes lapbemutatót hallhattunk. Elmondta. Hogyan indult a Süni Magazin, és hogyan született meg a kistestvére a Vadon, kik és hogyan szerkesztik a lapokat, és hogy a családja minden tagja részt vesz benne.

Meglepetésvendégként Weisz Fanni-t és Lobó Szalóky Lázárt hozta el hozzánk Timi.

Lázár a Dirty Slippers gyulai rock együttes énekese, videoklipjük nagy sikerrel fut a Viva és a MTV csatornán. Lázár köszöntőjében kitért az olvasás és a könyvtárhasználat fontosságára, elmondta, hogy számára ezek mindig nagyon fontosak voltak, magyar szakos egyetemistaként pedig napi szinten jelen vannak. Mesélt a zenekar indulásáról, az amerikai felvételről, a kérdések kapcsán megtudtuk, hogy milyen hangszeren tanult zenélni és még sok érdekességet. Lázárt most is, mint oly sok más alkalommal szülei is elkísérték.

Weisz Fanni, a siket modell igen szerény és közvetlen egyéniség. Mindenki számára örömet jelentett, amikor kiderült, hogy Fanni és Lázár egy párt alkotnak, és kapcsolatukat Timinek köszönhetik. Fanni Édesanyjával érkezett, aki a jeltolmácsa is egyben. A sikerekről és nehézségekről egyaránt vidáman és szeretetteljesen beszélt. Megtudtuk, hogy élete fő célja egy alapítvány, amely a siketek életét tehetné jobbá, élhetőbbé. A jelenlévők szűnni nem akaró kérdéseire adott válaszokból kiderült egyrészt, hogy milyen nehézségekkel kellett, kell szembesülni annak, aki valamilyen fogyatékkal él, másrészt viszont megtudhattuk, hogy a fogyaték nem akadálya annak, hogy életünk célját elérjük. Fanni által megismertünk néhány jelet, amivel a siketek kommunikálnak, és a találkozó végén tőle a siketek tapsával köszöntünk el.

A találkozó zárásaként a kérdések feltevői Zsiráfos, Golfos és Sünis ajándékokkal lettek gazdagabbak.

Képek a galériában

Elérhetőség

Városi Könyvtár Kisköre
3384 Kisköre, Kossuth út 9.

Telefon: +36 36/558-000
Telefax: +36 36/558-001

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Új Széchenyi Terv

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

NFU logo magyar

esza

eu logo szines2

szg konyv logo

plakat

Összehangolt olvasáskultúra-infrastruktúra fejlesztés az élethosszig tartó tanulás érdekében. TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0021